Lehajtott fejjel lépked az úton,
Háta mögött eltűnik a táj.
Bánkódó szívében ébred a kétely:
Lesz-e még része a tomboló nyár?
Számkivetetten bolyong a Földön,
Nemzete sújtotta rá a magányt.
Mert esküt ígért, de szegte szavát,
S elárulta véle a magyar Hazát.
Keserű szívvel lépked az úton,
Tettétől sírnak a lombkoronák.
Sóhaja lassan a földre borulna,
Nincsen ki áldást osztana rá.
A lenyugvó Nap is elfordul tőle,
S elhallgat útján az ezer madár.
Nincsen, ki eltörölhetné a bűnét,
Feloldozást, majd hoz a Halál…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése