Nem vágyom virágkoszorúra!
Tőled nem,
Te fennkölt poéta.
Én Hozzá szólok, egyszerű szavammal
Mire Ő,
Felel egy kedves, őszinte mosollyal,
De a mögött a mosoly mögött
Feltárul egy világ rozzant kapuja,
Min besurranva újra csendül
Egyszerű szívének elfeledett dala.
S, dallamára leomlik lelkét óvó fala
Másnak nem,
Csak a költészetnek lehet ez diadala.
Gyönyöre öltöztet engem dísztelen ruhába
Mire én,
Hálacsókot lehelek fénylő homlokára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése