Számtalanszor söpört végig
testeden tomboló viharként
a hódító orkán,
miközben sajgó lelkedet
rágta ezernyi féregként
belső kórság, s nyögte
nyomorult, bús fiad
a századok mázsányi súlyát.
Idegen hatalom nyeste
szárnyad, s lábaid
az ezredek során,
s álnokul tépte szét testedet
hálája gyanánt.
Hős fiaid, kik téged hűen szerettek,
s érted szerelmet, életet feledtek
csatájukat vesztvén
ma névtelen sírban pihennek.
Most, sok-sok évtizednyi szabadság után
újra tombolni készül a fekete orkán,
s álnok, gaz fiad kezét felemelve
a milliókat harc nélkül vesztve
menekül a gyáva jogán.
A milliók, kik maradtak,
s kik téged föl soha nem adnak
egyként imádkoznak érted.
Érted, kinek szárnyait levágták,
s testét vérrel, tűzzel kínozták.
Érted, ki az ezernyi vérből, s tűzből
oly sokszor feltámadtál,
mint a mesebeli főnixmadár.
Érted, Magyarország.
Teérted.
Szép hazám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése