Fáj látnom, miként veted papír-nyoszolyára,
S teszed erőszakkal magadévá,
Mielőtt láncra vernéd, mint szolgádat,
A védtelen Költészetet.
Selyemből kellene ágyat vetned neki,
Gyöngéden…
Könnyezve látom, mint öltesz rá rongyokat,
S hiába is takarná magát szemérmesen,
Arcába köpsz ocsmány, rút szavakat,
Mit ő tűr némán, engedelmesen.
Bársonyba kellene öltöztetned,
Gyöngéden…
Mily borzasztó látnom, miként gyalázod meg testét,
Pedig lelked énekét csakis neki köszönheted,
Mégis te vagy az, ki elfojtod lélegzetét,
S nincs senki, ki feloldozhatná tettedet.
Hála-csókot kellene ontanod arcára,
Gyöngéden…
(S, ha majd alázattal hajtod meg előtte fejed,
Mitől fénye átragyog a végtelen éveken,
Akkor majd, Barátom, talán… te is költő lehetsz.)
Meg sem próbálok elhamarkodott következtetést levonni, honnan eredhetett az írást ösztönző élmény. ~elfojt egy mosolyt~
VálaszTörlésElgondolkodtál már azon, hogy a Költészet olykor talán éppoly teljes fényével ragyoghat utca rongyában, ha az megfelelően van ráadva? Talán alkalmazkodóbb és határtalanabb, mint hinnéd.
Persze ez csak egy gondolat.
A legmélyebb tisztelettel~
Teljesen igazat adok neked.
VálaszTörlésItt viszont a költő és a költészet közötti alárendelt szerepről lenne szó, illetve azt igyekeztem leírni. Sajnos gyakran előforduló hiba, hogy a szerző alárendelt szerepbe kényszeríti a verset, és teljesen alázatmentes a költészet iránt.
Értem, miről beszélsz. Abban az esetben viszont már -meglátásom szerint legalább is- nemigen beszélhetünk versről mint olyanról, hiszen valódi alkotást létrehozni csakis a költészet által, és nem azt igába hajtva és megnyomorítva lehet. A kettő közti határvonal azonban gyakran hihetetlenül keskeny, s noha sokszor bizony nekem is megvan a -nem éppen pozitív- véleményem egy-egy írásról, én a magam részéről nem tudom, honnan vehetném a jogot arra, hogy eldöntsem, pontosan hol is húzódik.
VálaszTörlésEgyébként, hogy mégis hagyjak némi építő kritikát, még ha az oldalt illetően is: szerintem hasznos volna létrehozni egy kommentfalat oldalt, hogy nyomon lehessen követni a hozzászólásokat (így ugyanis, ha továbbra is könyvjelzőzök minden írást, melyet kommentáltam, elég hamar be fog telni a helyem). :)
Ismételten reménykedem abban, hogy gondolataim nem hatnak bántónak.
Teljesen egyetértek veled abban, hogy sokszor nagyok keskeny vonalon húzódik az a bizonyos határ.
VálaszTörlésÉn sem tartom magam kritikusnak. Kizárólag barátoknak szoktam nem is kritikát, inkább tanácsot adni, így mondanám, avagy észrevételt tenni. Bár nyugodtan beszélhetek múltidőben erről...
Utána nézek az oldalfalnak, mert be kell valljam még fogalmam sincs, hogy is tehetném ide ki, de rá fogok jönni. Igyekszem, és köszönöm az észrevételedet :)
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésLátom, sikerült megtalálni :)
VálaszTörlésEgyébként, -noha a közelmúlt eseményeihez nem szólnék hozzá- szerintem nem érdemes az esetleges negatív visszajelzések miatt felhagyni az építő kritika gyakorlásával. Ha valóban segítő szándék vezérel, egyszerűen hagyd figyelmen kívül, ha valaki (hangsúlyozom: teljesen általánosan, nem utalok konkrét személyre) épp nem képes megfelelően kezelni azt.
Ugyanakkor érdemes arra is odafigyelni, hogy a művészi öntudat -egy ismerős, barát esetén főleg- gyakran jóval finomabb megfogalmazást igényel, mint ahogy talán elsőre formába öntenéd a véleményed :) (itt sem téged minősítelek, szigorúan csak általánosítok)
Remélem, hozzádjárulhattam ~
Ige, hozzámjárultál :)
VálaszTörlésÉn sem szeretném fejtegetni az esetet,mert más tényezők is szerepet játszottak benne. Természetesen, ha valaki megkéri a véleményemet ezután sem zárkózom el. Valóban szigorú voltam, még akkor is, ha ismerősről van szó, de sajnos ilyen ember vagyok, szenvedek is néha emiatt, mert magammal szemben vagyok a legszigorúbb... De igyekszem finomabb lenni másokkal. És nem veszem rossz néven az ilyen figyelmeztetéseket, sőt! Köszönöm :)
Igen*
VálaszTörlés