Menyegzőjét ülné a bús Szélkirály,
Ám hiába bolyong ezer éve már,
A Földön sehol sem leli aráját.
Egyre fogy szívéből a remény, s a türelem,
Míg szilajul vágtázik át a völgyeken,
S tombolva nyargal a kék bérceken,
Mert az igaz szerelem számára sehol sem terem.
– Ha nem vigalom lesz, legyen hát halál!
S vad haragjától felnyögnek a fák,
Míg pusztulást visz arra, amerre jár…
Reszketve bújik felhőfal mögé a gyászoló Nap,
Az éj függönyéről aláhull a millió csillag,
Fejüket hajtva leomlanak a büszke hegyek,
S zokogva temetik el őket a mély tengerek.
Őrült nászát üli a bősz Szélkirály,
S dühtől vak szemével nem látja már,
Hogy meggyalázott arája lett, a Világ.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésHa már így belejöttem, nem hagyhatom ki, hogy ide ne írjak.
VálaszTörlésLehet, ez a szótagszám-dolog csak az én privát vesszőparipám, de szerény meglátásom szerint legalább a keretben érdemes volna odafigyelni rá (bár, ha engem kérdezel, a köztes versszakokban is, csak ugyebár a kerethez képest eltérő szótagszámú sorokkal). Szépen kijönne a dallam.
Alapvetően egyébként tetszik az írásod, nagyon megnyerő a kép, amelyre épül.
Na, ha így folytatom, a személyi kritikusod leszek...
(gépelési hiba folytán töröltem ám az előző kommentet)
A szótag-szám nagyon fontos a versnél, ez természetes. Igyekeztem is betartani, és igazat adok neked. Ugyanis nem géppel írom a verseimet,illetve nem mindig, hanem kis füzetkébe, ceruzával, de ahogy ezt a verset bepötyögtem elég rendesen elszúrtam egy-két változtatást, látom már, hol és mit :)
VálaszTörlésNem muszáj törölnöd a véleményedet, ha elpötyögsz vmi, mert emilben úgyis látom. Én is sorra félregépelek egyébként.